Én vagyok a kislány, ki kacagásával aranyat fon a felnőttek fülébe. Ki bátorságának természetességével valósítja meg álmait, s akit a világ még nem rettenthet el vágyaitól. A kislány vagyok, kinek lelkében Föld és Ég még igazán összeér.

Én vagyok a szerető, kinek táncos lépte alatt virágok nőnek a mező földjéből, kinek szoknyája színlebbenése elvarázsolja tekinteted, kinek öle tüzében elég minden félelem. A szerető vagyok, aki érintésében Ég és Föld kapui tárulnak fel.

Én vagyok az anya, kinek teste életet hordoz és hoz világra. Kinek puha keble tápláló menedék, keze hűsítő tenyér lázas homlokon, ölelő karja meleg búvóhely hideg, sötét estéken. Az anya vagyok, ki melletted virraszt betegséggel terhes éjjeleken, s kinek tápláló szavai nyomán növekedhetsz a Földtől az Ég felé.

A bölcs asszony is én vagyok, ki nők és asszonyok ezeréves tudását hordozza magában. Ki ezerszer bejárta a folyton változó Hold nyomát, ezerszer vérzett és mindannyiszor megújult, s megélte az asszonysors száz és száz arcát. A bölcs asszony vagyok, ki nyugalmat talált az áramlásban, s ezért Földből az Ég felé tart.

Ez a Nő vagyok én. És ez a nő vagy Te is.

Szeretettel,
Patakfalvi Réka